Keverék kan
Kócos
Hívónév: Kócos
Fajta: Keverék
Születési dátum: 2021.06.
Ivar: Ivartalanított kan
Termet: kis
Virtuális örökbefogadó / pártoló: még nincs
Negatív szívféregteszt
😍😘Kócos 😘😍jelenleg ideiglenes gazdinál vendégeskedik, de ott nem maradhat sokáig. A menhelyre, újra bezárni nem szeretnénk.
Többedmagával került gondozásunkba, akik közül már jónéhányan gazdisodtak. Előző gazdájánál sokat nélkülözött, enni sem mindig tudott rendesen és szocializálva sem volt/ voltak.
Kócos két éves, ivartalanított kan kutya, aki a csöpp testével szinte bárhol elférne.
Ideiglenes gazdájánál már sokat tanult és szépen kinyílt. 😀😆🥹
Köszönjük a vele való foglalkozást!
Idije és egyben első kiképzője szavai Kócosról:
“Félénk, de nagyon szeretne játszani. Már elfogadja a pórázt, sokszor a simogatást is! Nem válogatós, mindent megeszik, az összes kutyával jól megvan, macskát inkább kergetné. Én azt látom, hogy nagyon-nagyon játékos, plusz hiába fél még mindig, bejön az ágyba hozzánk és velünk alszik, rááll a lábamra már és úgy veszi el az ételt stb, tehát a legjobb helye egy olyan gazdival lenne, aki hajlandó “feltörni a diót” (és esetleg már van egy viszonylag nyugis kutyája, mert Kócos kutya mellett nagyobb biztonságban érzi magát). Az alaptermészetében már a korai tapasztalatok miatt (menhely előtti életre gondolok) ott van a pánik és rettegés, szóval a gazdinak türelmesnek kell majd lennie. Ha beleteszi azt a munkát valaki, hogy suliba jár vele, bizalmat épít stb, akkor egy tüneményes pajtija lesz. Még iszonyú fiatal, formálható és őrülten étel-orientált, tehát ezzel nagyon jól nevelhető is. Véleményem szerint az egészsége is tökéletesen rendben van! Mindig készen áll egy kis játékra, aktív, vicces, nem ugatós (egyszer-egyszer előfordult, rászóltam szépen és a hétig egy hangja sem volt).”
Érdeklődni iránta messengerben vagy az ave.pomaz@freemail.hu email címen lehet.
Köszönjük, ha hírét viszed!
Önkormányzat segítségével elkobzott kutyusok egyike. Kissé félénk, de hamar oldódik és megmutatja igazán pörgös oldalát is.
Önkormányzat segítségével elkobzott kutyusok egyike. Félénk és nehezen oldódik.
Szeretném megismerni Kócost:
Kedves leendő gazdim!
Sokat megélt, félénk kutyus vagyok, de nagyo szerethető. Várom, hogy jelenkezz!